Gondolkodtam, hogy miről is írhatnék most, és végül is arra jutottam, hogy írok egy filmről. Oké, de miről? Nem sok olyan film van, amit láttam, tetszett, de a tizenévesek körében ne lenne eléggé ismert. Aztán eszembe jutott, hogy pont kedden néztünk magyaron egy filmet, amiről simán írhatnék.

 A címe The Artist (magyarul A némafilmes).Abban az időben játszódik, amikor a hangos filmek kezdtek divatba jönni és felváltották a némafilmeket. A film is néma, csak néha, ha valaki valami fontosat "mond" feliratozzák azt ki, és fekete-fehér. Egyébként alatta végig zene szól.

"George Valentin, az egoista, kissé beképzelt, ám szívdöglesztő és a tömegek által körülrajongott színész karrierjének csúcsára ér, az egész világ a lábai előtt hever. A filmstúdió hamarosan bejelenti, hogy a hangosfilmek készítésében látja a jövőt, amelyhez a régi arcok helyett újakat keres. Valentin azonban ragaszkodik a már jól bevált némafilmes formához, trendi ostobaságként tekint a hangosfilmre, amelynek népszerűsége – hite szerint – múló divat hóbortként hamarosan elenyész. Elképzelései azonban porba hullnak, s ő egyre lejjebb csúszik a lejtőn, miközben az új formátum diadalt arat és új sztárokat szül. A sztárok között található Peppy Miller is, aki korábban Valentin egyik filmjében statisztált, és maga is nagy Valentin rajongó. Ahogy Miller csillaga egyre magasabbra emelkedik, úgy csúszik Valentin egyre mélyebbre, miközben életük több ponton is találkozik, ám a nyilvánvaló kölcsönös vonzódás ellenére mégsem szökken szárba románcuk. Végül Miller elhatározza, hogy megpróbálja megmenteni a teljesen elzüllött Valentint, ám úgy tűnik, a férfi nem kér a szánalmából." (írta: Bányász Attila).

 Nem gondolom, hogy a film megérdemelne annyi díjat amennyit kapott. Néhány helyen untam, vártam, hogy vége legyen, de az érzelmek, a jelentés teljesen átjött. George Valentin, a túl büszke, hatalmas sztár, hirtelen elveszti a munkáját, már nem kell egy filmstúdiónak sem, és az egykori rajongói sem kíváncsiak rá. Persze, hogy depressziós lett, az életét nem tartja már semmire, megőrül és öngyilkos akar lenni. Az osztályban sokaktól hallottam a film után, h "hát ez szar film volt" "milyen egy őrült pasi" "hát ez komolyan nem volt normális", na hát sajnos ők nem értették meg... Hány száz olyan színész/énekes van, akinek a ragyogás után leáldozóban van a csillaga és rohadtul eltűnik és eléggé depressziósan éli ezt meg? Rengeteg. Ez a film részben ezt tükrözte. Ahogy felbukkantak a hangos filmek, ugyanúgy rengeteg színész elvesztette a munkáját és ilyen sorsra jutott. A legtöbben ezt borzalmasan élik meg, és nem csodálom. Szerintem valamennyien így reagálnánk....

Én a végére teljesen átéltem a filmet, nem lett a kedvencem, és nem hiszem, hogy ez az a típusú film, amit "rongyosra" nézel, viszont egyszer megnézhető és arra ajánlom is! :) xo